Ami számít az életben...(Árvaházi történet)

Árvai Márta festménye...

Az orosz Oktatásügyi Minisztérium 1994-ben két hívő misszionáriust
bízott meg azzal, hogy kidolgozzanak egy olyan tananyagot, amellyel
az iskolákba etikaórákon megtaníthatják a tanulóknak a bibliai alapelveket. Később ők mondták el árvaházi élményüket:
- Árváink életükben először hallották Jézus születésének történetet.
Elmeséltük nekik, hogy József és Mária elment Betlehembe, de már nem volt hely számukra a fogadókban. Aztán hogyan született meg Jézus egy istállóban, és hogy fektették szülei egy jászolba. Amíg beszéltünk, a gyerekek és a nevelők lélegzetvisszafojtva hallgattak bennünket.
Némelyikük a szék legszélére csúszott, nehogy egy szót is elmulasszon abból, amit mondunk. Amikor véget ért a történet, minden gyereknek adtunk három kis darab kartonpapírt, amiből egyszerű jászolt készíthettek.
Kaptak egy kis sárga szalvétadarabot is, amit azután az útmutatásunk szerint vékony csíkokra téptek,
és szalmaként a jászolba tették.
Világosbarna filcből babformákat vágtunk ki, egy régi hálóingből pedig
négyszögű flaneldarabokat, hogy a babának takarója is legyen.
A gyerekek serényen dolgoztak, hogy összeállítsák apró jászlaikat.
Én pedig körbejártam közöttük, hogy segítsek, ha valamelyiküknek szüksége lenne rá. Minden rendben ment. Aztán ahhoz az asztalhoz értem, amelyiknél a hat év körüli kis Misa ült. Éppen elkészült a munkájával.
Amikor szemügyre vettem a jászlát, elképedtem, mert nem egy, hanem két baba feküdt benne. Gyorsan hívtam a tolmácsot, hogy megkérdezzem a kisfiútól, miért így készítette a jászolt.
A fiúcska széttárta a karjait, elgondolkozva nézte a pici jászolt.
Aztán nagy komolyan belefogott a történet elmesélésébe.
Életében először hallotta ezt a történetet, úgyhogy meglepett, milyen
pontosan emlékszik rá. Mikor ahhoz a részhez ért, hogy Mária a kis Jézust a jászolba fektette, innen egészen sajátos módon folytatta:
- Amikor Mária a babát a jászolba tette, Jézus rám nézett, és megkérdezte,
hogy hol lakom.
Elmondtam neki, hogy nekem se mamám, se papám, se otthonom nincs.
Akkor Jézus azt mondta, hogy lakhatnék nála.
Azt feleltem, hogy ez nem megy, mert én nem tudok neki ajándékot adni, mint mások. De annyira szerettem volna Jézusnál lakni!
Gondolkodtam, nincs-e valamim, amit odaajándékozhatnék neki.
Eszembe jutott, hogy melegíthetném őt. Úgyhogy megkérdeztem Jézust:
- Ha melegen tartalak, az olyan lenne mint egy ajándék?
Jézus erre azt felelte:
- Ha melegen tartanál, az volna a legszebb ajándék, amit valaha is kaptam.
Akkor befeküdtem mellé a jászolba, és Jézus rám nézett, és azt mondta,
hogy most már vele maradhatok - mindig.
Mire Misa befejezte a történetét, elöntötték szemét a könnyek, és
megállíthatatlanul patakzottak végig az arcán.
Arcát kezébe temette, és fejét az asztallapra hajtotta.
Két kis válla csak úgy rázkódott a keserves zokogástól.
Ez az árva kisfiú talált valakit, aki sohasem hagyná el vagy bántaná őt.
Valakit, aki mindig vele lesz. Megtanultam:
nem az számít leginkább, hogy mink van az életben, hanem hogy Kicsodánk."
(Betty Southard - Lydia magazin 2001/2)