Kovács Zoltán: Láthatatlan világ...

Igazad van! Nem tudom, s nem értem.
Mit jelenthet sötétben lenni nappalon és éjen.

De kérlek hallgass meg, mert sokszor úgy van,
Hogy kívülről jön fülbe egy kellemes dallam.

Egy ének, egy felelet, mely oly kérdésre dalol,
Mit senki nem hall, csupán a szívből szól.

S hadd feleljek most, mert mit a szív kutat,
Nem tudhatja elme, csak a szív mutathat utat.

A bennünk élő hit kell, hogy feleljen erre,
Nem a külvilágot egyre csak kutató elme.

Azt mondod vak vagyok. Én azt mondom látsz.
Te mondod, a szemem nem érez fénysugárt.

A szemed valóban, tán lehet, hogy halott,
De a szíved többet lát, mint azt gondolod.

Látja ha társad erőtlen, vagy beteg,
Meghallja a kiáltást, mit fül nem hallhat meg.

Sok ember ezt nem teszi, mert lelki vakság nyomja,
Bár a múlandó világot ezer színben látja.

Látja mind azt, mit az emberi bűn okoz,
Kínt, nyomort, s mindent, mit az önző én hozott.

Látja zsoldját a bűnnek, s bár színes a világ,
Mit szemével lát, csak múló csalfaság.

Mert tán látja gyönyörét, és szépét a tájnak,
De élete nem talál örök fényt magának.

De ki szívével lát, az örökké láthat,
S nem fogja sajnálni képét e világnak.