Egy hideg téli napon a szobám ablakából figyeltem a szürke, ködbe burkolózó város utcáin közlekedő
embereket, milyen óvatosan lépdelnek a tükörfényesre fagyott járdán. Aki teheti ilyenkor nem mozdul ki
a jó meleg lakásából. Nekem azonban muszáj volt feladnom a közeli postán egy fontos levelet, ezért a
barátságtalan időjárás ellenére is kimerészkedtem az utcára. A házunk kapujában mielőtt az első lépést
megtettem volna a kinti világ felé magamban felfohászkodtam, kérve mennyei jó Atyánk segítségét. Már
fél úton járhattam a posta felé, amikor hirtelen kicsúszott lábam alól a talaj és a másodperc tört része alatt
teljes testemmel hanyatt vágódtam a kemény betonon. Arra eszméltem, hogy a hideg járdán fekszem és
a rémülettől és a meglepetéstől se szólni, se mozdulni nem tudok,
illetve nem is merek. Magamban csodálkoztam, hogy miért nem érzek fájdalmat, belém hasított a gondolat:
talán lebénultam? Óvatosan próbáltam megmozdítani előbb az egyik kezem ujjait, majd a másik kezem ujjait
is és azután a lábaim következtek. Leírhatatlan érzés volt, hogy minden végtagom működik, és sikerült szép
lassan egyedül felkászálódnom. Nem is tehettem mást, mert ebben a zord időben senki sem járt arra, így
segítséget sem tudtam kérni senki emberfiától. A "becsapódásom" erejét jól szemlélteti, hogy az ónos eső ellen védekezésül magam fölé tartott esernyőm, és fejemről a fekete karimás sapkám is messzire elrepültek. Csak
sok-sok méterrel arrébb találtam rájuk. A sapkám egy kisebb bokor alatt lapult, az esernyőm a közeli játszótér
egyik padjánál bújt el előlem. Feladtam ajánlottan a levelet majd óvatosan lépkedve hazafelé vettem az irányt.
Beérve a kellemesen meleg lakásunkba, első dolgom volt meggyőződni arról, hogy tényleg nincs semmi bajom.
embereket, milyen óvatosan lépdelnek a tükörfényesre fagyott járdán. Aki teheti ilyenkor nem mozdul ki
a jó meleg lakásából. Nekem azonban muszáj volt feladnom a közeli postán egy fontos levelet, ezért a
barátságtalan időjárás ellenére is kimerészkedtem az utcára. A házunk kapujában mielőtt az első lépést
megtettem volna a kinti világ felé magamban felfohászkodtam, kérve mennyei jó Atyánk segítségét. Már
fél úton járhattam a posta felé, amikor hirtelen kicsúszott lábam alól a talaj és a másodperc tört része alatt
teljes testemmel hanyatt vágódtam a kemény betonon. Arra eszméltem, hogy a hideg járdán fekszem és
a rémülettől és a meglepetéstől se szólni, se mozdulni nem tudok,
illetve nem is merek. Magamban csodálkoztam, hogy miért nem érzek fájdalmat, belém hasított a gondolat:
talán lebénultam? Óvatosan próbáltam megmozdítani előbb az egyik kezem ujjait, majd a másik kezem ujjait
is és azután a lábaim következtek. Leírhatatlan érzés volt, hogy minden végtagom működik, és sikerült szép
lassan egyedül felkászálódnom. Nem is tehettem mást, mert ebben a zord időben senki sem járt arra, így
segítséget sem tudtam kérni senki emberfiától. A "becsapódásom" erejét jól szemlélteti, hogy az ónos eső ellen védekezésül magam fölé tartott esernyőm, és fejemről a fekete karimás sapkám is messzire elrepültek. Csak
sok-sok méterrel arrébb találtam rájuk. A sapkám egy kisebb bokor alatt lapult, az esernyőm a közeli játszótér
egyik padjánál bújt el előlem. Feladtam ajánlottan a levelet majd óvatosan lépkedve hazafelé vettem az irányt.
Beérve a kellemesen meleg lakásunkba, első dolgom volt meggyőződni arról, hogy tényleg nincs semmi bajom.
Máig hálás vagyok azért, hogy megúsztam egyetlen karcolás, parányi véraláfutás nélkül ezt a jeges kalandot, megkönnyebbülésemben egy hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem:
- Istenem, köszönöm, hogy megóvtál!
És ekkor hirtelen belém hasított egy gondolat, elvonultak előttem életem eddigi történései és sok minden
a helyére került bennem. Rengeteg miértre megérkezett a válasz. Megértettem, hogy életem folyamán sokszor
ilyen hirtelenséggel csúszott ki a lábam alól a talaj: egy váratlan és tragikus haláleset, súlyos betegségek, munkanélküliség vagy más szomorú történések formájában. Megértettem, hogy sosem voltam sem akkor,
sem most egyedül, "valami nagyobb hatalom" az életemben eddig is, mindig megsegített, ahogyan Keresztury
Dezső: Valaki tenyerében című versének részletében is olvasható:
És ekkor hirtelen belém hasított egy gondolat, elvonultak előttem életem eddigi történései és sok minden
a helyére került bennem. Rengeteg miértre megérkezett a válasz. Megértettem, hogy életem folyamán sokszor
ilyen hirtelenséggel csúszott ki a lábam alól a talaj: egy váratlan és tragikus haláleset, súlyos betegségek, munkanélküliség vagy más szomorú történések formájában. Megértettem, hogy sosem voltam sem akkor,
sem most egyedül, "valami nagyobb hatalom" az életemben eddig is, mindig megsegített, ahogyan Keresztury
Dezső: Valaki tenyerében című versének részletében is olvasható:
"Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mindújra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében."
S.D.G.
Hasonló családi történeteket, pillanatképeket az életünkből ezen a linken olvashatsz:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Pillanatk%C3%A9pek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése