Rozványi Dávid: Nejlon Krisztus...

Valent Anna fotója...

Fent egy hegyen,
hol egykor acélcsövekben várt a tűz és halál,
most holt vasak között
keresem a múlt emlékeit.

Egy bunker mélyén,
sok szemét,
régi bútorok, székek
között feszület.

Semmi különös.
Két fadarab,
rászegezve öreg nejlonzacskó,
Istent idézi meg.

Mégis, ki áll,
itt, elgondolkodik:
a művész szemétből
formálta Istenét.

Ahogy az Írás mondja:
mit mások keze elvetett,
szegletkővé lett
a Házban, hol Isten lakozik.

Állok e szemét-feszület előtt,
s eszembe jutsz:
vajon a Te sorsodat
miből formálja az Alkotó keze?

Állsz az Élet kapuja előtt,
sok jó és rossz vár reád,
másnak talán semmiség,
Te formálod azzá.

Mondanám, de hazug lenne a szó,
hogy utad bársony és puha legyen;
de az út sohasem sima és egyenes,
üres lenne, ha ezt kívánnám Neked.

Sok rossz vár majd rád,
sok szemét, mit utadba sodor a szél,
fájdalom, betegség,
s látszólag oly kevés öröm.

Vedd a kezedbe életed,
legyen saját a lelked,
s mi másnak értéktelen vacak,
legyen a kezedben arany.

Legyen kezedben arany,
mitől más, kit csak a föld szült,
irtózva menekül,
formáljon mindből keresztet kezed:

keresztet, mi eget-földet,
elszürkült emberszíveket
egységbe összefog,
légy mindenkinek,
ki csak lát, vagy találkozik Veled,
a szerető,
velünk szenvedő,
reményt adó
Isten-arc.

Így legyen!

Juhász Cilinek, ballagására, 2013. május 4

Forrás: https://www.poet.hu/vers/114738