Nézem a közelemben élő embereket, hallom a hangjukat,
Kezemmel el is érhetem őket, mégis annyira távol vannak.
Vajh, ha hidat építhetnék a lelkek között, merre vinne,
Milyen messze kanyarogva tűnne el a végtelenben?
Ezt a hidat ne a földi dimenziókban keresd, megleled
Magadban, ha a szemmel láthatatlan szeretet-téglákat
Kitartóan, buzgó vággyal a szívedben rakosgatod egymásra.
Megtalálni az utat egy másik lélekhez néha zord és vad
Vidékeken kell átgázolni, az önzés vastörvénye mélyen
Belénk kódolt hatalom, előbb aprólékos munkával le kell
Bontani a magamnak kedvező hozzáállást. Az önzés-hídját
Kitartó szorgalommal porig kell rombolni, hogy felépíthessük
A szeretet-hídját a bizalom és az őszinteség talaján. Te elindulsz
Az egyik végén, én a másikon, vajon találkozunk valahol, valamikor?
Harmati Gyöngyi
S.D.G.
Megjelent a POET versoldalon:
https://www.poet.hu/vers/313091
További verseim az alábbi linken olvashatóak:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/SAJ%C3%81T%20VERSEIM
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése