Ott ült ő mindig az üzlet előtt,
árulta azt, mi a kertjében nőtt.
Csekély nyugdíját kiegészíti,
hogy tudjon naponta ételt venni.
Pár csokor virág volt a vödörben,
ám azt hirtelen egy láb fellökte.
Aztán még végig is tiport rajta,
azt, hogy bánná, nemigen mutatta.
Gazdag nő volt, meg is látszott rajta,
hogy ő a nénit nem sokra tartja.
Piros körme olyan, mint az ajka,
unva nézett az eltört virágra.
Vele volt a lánya, flegma tini,
izgatta, mennyit lehet költeni.
Szemét most a nénire szegezte,
ki virágait tette vederbe.
A butikban egy vagyont elszórtak,
majd mikor végül hazaindultak,
kért még kis pénzt gyorsan az anyjától,
és nem ijedt meg annak hangjától.
Többet kaptál, mint az ő nyugdíja,
mutat anyja a virágárusra.
Márpedig még kell, mondta a tini,
azt a ruhát nem tudom itt hagyni.
Míg a néni könnyei hullottak,
az ajtóban lépések koppantak.
Ott állt a lányka, táska kezében,
neki is könny csillog a szemében.
A nő kezébe nyomta a táskát,
az meghatódva nézte a lánykát.
A csomag élelemmel volt teli,
a néni most háláját rebegi.
Hálás csak én lehetek, szólt a lány,
mert elfogadja, nem haragszik ránk.
Anyja döbbenten nézte messziről,
hiszen leckét kapott emberségből!
Kitalált történet.
Forrás: https://www.poet.hu/vers/301424
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése