Sík Sándor: Őszelő...

 

                                                            Árvai Márta: Őszi hangulat c.
                                                                      festménye...

Rozsdabarna őszi lombok

Hulló pelyhe közt bolyongok

És a hullást hallgatom.

Rozsdabarna bú a fákon,

Barna bánat, őszi mákony

Édessége ajkamon.

Régi módon andalogni:

El-elnézek egy maroknyi

Késve nyíló kankalint.

Zördül lelkem mély avarja,

Hogy az őszi szél fanyarja

Hűvösével megsuhint.

És a zörge rőt avarból

Fölkacsint egy elcsavargó

Elmaradt arany sugár.

S fák közül egy ritka vendég:

El sem könnyezett növendék

Ifjú énem kandikál.

Nézem, nézem nedvesülő

Szemmel, mint egy ágon ülő

Szárnyalibbentő rigót.

Csak a már-már rebbenőnek

Súgom el, hogy őszelőmnek Ez legelső könnye volt.

Sík Sándor (1889-1963), piarista tanár, költő, műfordító, irodalomtörténész,
egyházi író, cserkészvezető, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja (1946–49), 
Kossuth-díjas (1948), a 20. század jelentős magyar lírikusa. Kutatási területe: a barokk 
korszak irodalma, az újabb irodalom, esztétika, verstan.