Francois Villon: A jó tanács balladája...

 

Bűnösök, kiket elhagyott az ész,

Lélekben elfajzottak és sötétek,

Kiknek az agya torz és csenevész,

Balgák, kiket befontak tévedések,

Kik származástok megcsúfolva éltek,

Főt hajtva a szégyenhalál előtt,

S a lelkiismeret sem ád erőt,

Gyávák, szégyenbe buktok, meg nem állva!

Hányan haltak meg ifjú vakmerők,

Reátörvén a más tulajdonára!

Ki-ki lássa be, ha szívébe néz:

Tűrni erény, bosszút szomjazni vétek.

Ki béketűrő s mindig jóra kész,

Annak börtön csupán e földi élet.

Nem helyes ütni, vágni, ez a lényeg:

Balgák a gyilkosok, rablók, csenők.

Istent, igazságot nem ismerők

Az ifjan bűnben élők, s nemsokára

Kezük tördelik: mért vétkeztek ők,

Reátörvén a más tulajdonára!

Mit ér a csel, csalás és hitszegés,

Furfang, hazugság, hamis esküvések,

A rászedés, a méregkeverés,

A bűnös nappalok, álmatlan éjjelek,

Míg embertársatoktól egyre féltek?

Javallom hát: legyünk jóra törők,

Istenben bízzunk mindenek előtt:

Rövidre szabva életünk határa,

S bánatba döntünk két öreg szülőt,

Reátörvén a más tulajdonára.

Ajánlás:

Viszályt kerülve, legyünk mielőbb,

Ifjak, vének, mind békeszeretők.

Lám, a rómaiaknak ezt ajánlja

Levelében az apostol tanácsa.

Okosak legyünk, révet keresők,

Ne hagyjuk el az igaz kikötőt,

Reátörvén a más tulajdonára.

(Kálnoky László fordításában)

François Villon eredeti nevén: François de Montcorbier (1431 vagy 1432?– eltűnt 
1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. Szegény, földműves családból
származott, de születésének pontos kelte nem ismert, miként halálának időpontja sem.
Egy bírósági ítélet értelmében 1463. január 8-án el kellett hagynia Párizst, ezt követően nyoma veszett.