saját fotóm: Menj mindig felfelé...(H.Gy.)
"Emberi módon szólok a ti testetek erőtelensége miatt. Mert amiképpen odaszántátok a tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra, azonképpen
szánjátok oda most a tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre."
(Róma 6,19)
"Ha Isten Lelke uralja a szívet és a lelket, a megtért ember ne tegye ölbe a kezét és ne
elégedjék meg azzal, amit Krisztus eddig érte munkált. Aki be akar jutni Krisztus országába,
az tapasztalni fogja, hogy a bűnös természet minden ereje és a sötétség birodalmának
hatalmai által felszított szenvedélye összeesküszik ellene. Minden nap újból oda kell
szentelnie magát, minden nap fel kell vennie a harcot a gonosszal. Régi szokások, velünk
született rossz hajlamok fognak harcolni a felsőbbségért. Ezekkel állandóan küzdeni kell,
hogy Krisztus erejében győzelmet arathassunk.
A Megváltó földi életében, amelyet a gonosszal szemben tanúsított állandó ellenállás
csiszolt tökéletessé, bemutatta, hogy miként juthat el az ember - Istennel együttmunkálkodva
- már itt e földön, a jellem tökéletességére. Megváltónk örömmel árasztja ránk áldásait,
amelyekre a gonosszal való küzdelemben szükségünk van. Nem érheti kudarc azt, aki
hitben folyton előrehaladva, lépésről lépésre felfelé hág a menny kapujához vezető létrán,
mígnem eléri annak legmagasabb fokát."
(E.G. White: Apostolok története, Rómából írt levelek és a Hű mindhalálig c. fejezetekből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése