"Istennek pedig legyen hála az ő kimondhatatlan ajándékáért!" (2. Korinthus 9,15)
"Isten Fia megkezdte az ember üdvösségéért való terv teljesítését, tudva minden lépést,
amelyet meg kell tennie, és mind lejjebb szállva annak érdekében, hogy engesztelést
szerezzen a bűnei miatt megterhelt, nyögve sóhajtozó világnak. Micsoda megalázkodás!
Ámulatba ejtette az angyalokat. Nyelv nem írhatja le, a képzelet nem ragadhatja meg: az örök
Ige beleegyezett abba, hogy testté legyen; Isten emberré lett. De még ennél is alább szállt:
mint embernek meg kellett aláznia magát, hogy elviselje a sértést, a szidalmazást, a
szégyenletes vádakat és a durva bántalmazást. Nem volt elegendő, hogy meg kellett halnia,
hogy szembetalálkozzék a megszegett törvény ítéletével, szükséges volt, hogy szégyenletes
halállal haljon meg. Önmaga felől mondja a próféta által: »nem fedeztem be arcomat a
gyalázat és a köpdösés elől« (Ésa 50,6). Mint helyettes, az ember helyére állt, aki árulóként
és lázadóként kerül a törvény ítélete alá. Ennélfogva Krisztus gonosztevőként halt meg a
hitszegők helyett, úgy, hogy isteni lelkére halmozódott azok minden bűne. »A bűnösök
közé számláltatott« (Ésa 53,12).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése