Először csendben jött, mint gyermek
egy szép csillagfényes éjszakán,
s távoli öreg fejedelmek
mendegéltek a csillag nyomán.
Jött, mert az Isten megígérte.
Várta Őt egy kicsiny, árva nép,
tengernyi sóhaj szállott érte,
s jöttét jelezte a csillagkép.
De az adventvárók nem tudták,
- s ez a keserű tragédia –
hogy fényűzés helyett az utcák
vándora lesz az Isten Fia.
Eljött a békességes éjben,
a béke illatát szórta szét,
kard villant Heródes kezében,
mikor hallotta érkezését.
Övéihez jött… s nem fogadták …
Egyszerű volt, nem volt otthona,
vérpatak szántotta az arcát,
s fején fénylett töviskorona.
Kik nem várták Őt Betlehemben,
mikor az ős-Ige testté lett,
gúnyolták, űzték, s kékreverten
adták rá a véres keresztet…
Ez volt az első advent…
Mielőtt égbe szállt a Mester,
új, dicsőbb ígéretet hagyott,
hogy eljön glóriás sereggel,
de órát nem mondott, sem napot.
Egy új advent küszöbén állunk,
hirdetik a föld, s a csillagok,
Jön Jézus Krisztus, akit várunk,
Kinek fején dicsőség ragyog.
Övéi itt, mint hajdan Izráel,
csillagok járását nem látják,
új gyilkosok tűnnek ma is fel,
új Golgoták, új Kálváriák.
A békesség égi hírnöke
süket, botor fülekre talál,
pedig szól a nyomor özöne,
sír a fájdalom, búg a halál;
A pásztorlelkek száma kevés,
kik hittel kémlelik a mennyet,
s kiket nem csüggeszt a szenvedés,
hanem új advent felé mennek.
Ó, eljön Urunk, akit várunk,
hirdeti a Nap, a Föld, az Ég,
angyali karral jön utánunk,
s lesz boldogság, örök békesség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése