Pongrácz Róbert: Minden nap van okunk örülni az Úrban...

(Gondolatok az evangélium reménységéről)

Kedves olvasó! A te életérzésedet, hangulatodat az öröm, a reménység és a minden körülmények közötti Krisztusba vetett bizalom határozza meg alapvetően, vagy a csüggedés, esetleg a körülmények jelenlegi helyzete? Még a gyász, vagy a nagy határhelyzetek lelki feldolgozása alatt és után is van okunk remélni és bízni az Istenben, aki számtalan bizonyságát adta annak, hogy ő élő és minket szerető Isten. Erről a reménységről tesz bizonyságot a Szentírás, a teremtetett világ rendje és szépsége és a gondviselést megtapasztaló hívő ember.

Mint ahogyan neked is, hasonlóképpen nekünk is voltak és vannak „veszteségeink”, ám az Istenben bízó embernek minden elszenvedett veszteség az üdvösségének és a jellemének a javát szolgálja (Róm 8,28); és még ki tudja, hány remény nélküli ember számára gyújt világosságot!

A 100-dik zsoltár arra szólít fel, hogy „vígan énekelj az Úrnak egész föld”, és hogy „szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel, menjetek eléje vigassággal”! Miért tegyük ezt? Mert „ő alkotott minket …., és az ő népe és legelőinek juhai vagyunk.” Menjünk be az ő kapuin hálaadással, dicséretekkel, adjunk hálát neki és dicsérjük szent nevét. Miért cselekedjük ezt? „Mert jó az Úr, és örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre tart az ő hűsége.”

Meggyőződésem, hogy sokkal több örömre, hálára, hálaimára és dicséretre lenne méltó a mi Urunk, Istenünk, mint amennyit adunk neki. Először is ő alkotott minket édesanyánk méhében (Zsolt 139,13-15), - tehát a teremetés jogán az övéi vagyunk. Az ő nyája vagyunk, akiket személyesen Krisztus által pásztorol minden nap (Jn 10,11; Zsolt 23,1); „füves legelőkön nyugtat …” (Zsolt 23,2), és az élet vizéhez terelget, vonz bennünket! Olyan pásztor ő, aki nemcsak megalkotott, nemcsak vigyázza lépteinket, hanem drága áron váltott meg, így nemcsak a teremtés, de a megváltás jogán is az övéi vagyunk. Ez nagyon jó hír, mert így nem maradunk a bűneink következtében a halál foglyai. Ezért jöjjünk össze családonként naponta és hetente ketten-hárman vagy többen Jézus nevében, hogy hálaadásunk és dicséretünk jó illatú füstként szálljon fel a kegyelem királyi székéhez (Zsid 4,16). Ha így cselekszünk rendszeresen, akkor annak áldása sokszorosan jut vissza hozzánk és gyülekezeteinkre és minden jóakaratú emberre. Ennek következtében még inkább foguk örülni.

Az Isten igéje kijelenti és gyakran megtapasztaltuk mi is a családunkban az elmúlt nyáron különösen, hogy jó az Isten, ő igazán és egyedül jó, és az ő kegyelme, irgalma nemzedékről nemzedékre kiárad. Ez azt is jelenti, hogy az Isten nem személyválogató (Csel 10,34; 1Pt 1,17), tehát nem csak a mi imáinkat hallgatja meg, - mint ahogyan ezt „az egyik rokonom” látja és tudni véli velünk kapcsolatban, - hanem ha ő is bizalommal fordul hozzá, akkor az övét is, és a tiédet is meghallgatja kedves olvasó! Az Úr olyan Isten, aki minden szavát beteljesíti bármilyen körülmények között a benne hívők javára, ezért bízhatunk benne. Az elültetett gyümölcsfacsemeték kihajtottak, az ősszel elvetett borsó már nagy, a hagyma és minden vetemény az elvégzett munka és az ima eredményeként és még azon felül is növekedésnek indult és a jó termés ígérete kézzelfogható. A lelki - és a jellemfejlődésünknek is ugyan azok a törvényszerűségei, mint az elvetett magnak. Ha minden nap hajlandók vagyunk meghalni a saját önzésünknek, akkor Krisztus fog bennünk élni és munkálkodni, és a Lélek gyümölcsei láthatóvá lesznek az életünkben (Gal 5,22). Ebből a bizalomból fakadjon minden imánk, énekünk és hálaadásunk, mert „jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni…” (Zsolt 118,8-9; Ézs 40,30-31). A megváltásunkért érzett hála mutatkozzék meg az életünkben, dicsérjük őt minden nap!

Krisztus csak „egyetlen mentő csomagot” kér tőlünk és azt is a saját érdekünkben teszi, - hogy ha le akarom egyszerűsíteni az üzenetét, - és ez nem más, mint az, hogy bízzunk benne minden körülmények között, ismerjük el és bánjuk meg a bűneinket, és higgyük is el, hogy azokat megbocsátotta, és el is fogja törölni. „Bizony, a tenger mélységébe veted minden bűnünket” (Mik 7,19). A „mentőcsomaghoz” tartozik még az is, hogy úgy szeressük egymást, amint ő szeretett minket (Jn 15,12), és szeretetben szolgáljuk egymást és embertársainkat.

Így többszörös okunk van az örömre, mert először is bűneink bocsánatot nyernek, és nem kell annak nyomása alatt görnyednünk, nem is szükséges annak tagadásában lelkileg haldokolnunk - „amíg elhallgattam, megavultak csontjaim”, - mivel ez utóbbi képmutatás, ráadásul a bűneink tetőzése, és mivel a jó gyümölcsöket is nélkülözi. Az Írás boldog embernek mondja azt, „akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen (Zsolt 32,1-2).

Másodszor okunk van az örömre azért is, mert a Krisztustól kapott élet, öröm is (Gal 5,22). Erre tekintsünk, a vele való kapcsolatra vágyakozzunk, ezt kérjük, és az Úr Lelkének erejét fogjuk tapasztalni nap, mint nap! Így mind nagyobb lesz az örömünk és a hálánk, egyre mélyebb lesz az Istennel való kapcsolatunk a vele szerezett tapasztalatok által; és a bűntől is inkább akarunk majd elszakadni. Ha az Úrban van az örömünk, akkor a bűn ideig óráig tartó gyönyörűsége nem tud fogva tartani bennünket. Ne cseréljük fel tehát az élet vizének forrását (Jn 4,14) repedező kutakkal (világi szórakozásokkal és örömökkel), amelyek nem tartják a vizet és a szomjunkat sem oltják, - hanem inkább növelik azt, vagy kiégetnek egészen!

Ezért kedves olvasó:” Keressétek az Urat, amíg megtalálható …” (Ézs 55,6-7). Krisztus ígéretei megállnak és érvényben vannak nemzedékről nemzedékre. Az Úr igéje, és erkölcsi törvénye nem változik, mint az emberi törvények, hanem szilárd, megalapozott, és örökkévaló, ami biztos utat mutat az örök életre.

Nézzük meg Jézusnak néhány ígéretét és a hozzászabott „feltételt”, amit kér cserébe tőlünk:

„Ha az én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben …. Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem, és a ti örömötök teljessé legyen. Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket.” (Jn 15,10-12) Ez világos és egyszerű beszéd, amit még a kisgyerek is teljesen megért. Krisztusnak abba telik kedve, hogy megtartson minket az ő szeretetében és örömében, hogy engedjük magunkat megmenteni, ezért engedelmeskedjünk az ő parancsainak, és mindenekelőtt pedig szeressük egymást mi Krisztushívők, - akik Jézus második eljövetelét várjuk, és akik erre készülünk - úgy, ahogyan Krisztus szeretett minket. Ennek az egymás iránti szeretetnek a gyakorlati lépéseit mindegyikünknek egyenként is és együtt is végig kell járni: a múlt sérelmeit és a bűnökből adódó sérüléseket fel kell dolgozni, és együtt tovább kell lépni; valamint a kicsinyhitűségünket, félelmeinket, előítéleteinket le kell vetkőzni, mert valamennyi azok között nem más, mint a kegyesség látszatába öltöztetett hitetlenség.

A Krisztusban való egységünket a Szentlélek fogja végbe vinni azok között, akik engednek Krisztus szavainak, bíznak benne és kérik őt nemcsak önmagukért, hanem minden emberért is, akiket Krisztus üdvözíteni akar. Ezt az igében és a Krisztusban gyökerező egységet (Jn 17,8-9) senki és semmi sem képes széttörni, sem megbontani azok között, akik hallgatnak Krisztusra, mert szeretik őt. Így meg is fognak maradni az ő szeretetében. Ez a Krisztusban való egység túl fogja lépni a látható egyház szervezetének a kereteit, - azokat a kereteket is, amelyeket némelyek árkus szemekkel őriznek, - mert ez a Krisztusban való közösség akkor is megmarad, amikor a küzdő egyház már elvégezte munkáját ezen a földön. Ezért ne az egyház szervezetébe kapaszkodjunk, hanem Jézus Krisztusba vessük a hitünket, aki ugyanaz tegnap, ma és mindörökké (Zsid 13,8). De ne is a saját önigazult érveinkbe, magyarázkodásainkba bonyolódjunk, hanem az élő Isten ígéreteire tekintsünk hittel, aki Krisztus által megígérte, hogy „én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20)

Örömhír az, hogy minden áldás a miénk lehet hit és engedelmesség által (lásd: János evangéliuma 15,7.16). Békességünk pedig nem a körülmények függvénye lesz, mert az a Krisztus adja nekünk az igazi békességet, akié minden hatalom mennyen és a Földön (Mt 28,18). Ha mi az ő útjain járunk, akkor nem kell, hogy nyugtalankodjon a szívünk és nem is kell, hogy féljen (Jn 14,26-27).

A János evangéliuma 14,12-14 szerint nem Krisztuson múlik, hogy meg akarja-e hallgatni imáinkat, hanem rajtunk fordul meg nagyon sok minden. Azon fordul meg a sorsunk és sok-sok ember üdvössége, hogy hiszünk-e benne, engedünk-e neki és kérjük-e őt minden nap állhatatosan. Krisztus a mennybe való távozása óta arra vár minden nemzedékben, és különösen most a végidőben, hogy legyen olyan tanítványaiból álló közössége, akiknek az őróla való tanúságtételét hatalmas jelekkel és csodákkal erősítheti meg. „Mert akármit kértek az én nevemben, megcselekszem azt.” – ígérte meg az Üdvözítő. Akarunk-e mi ez a közösség lenni? Akarok-e én is ehhez a krisztusi közösséghez tartozni? Elhiszem-e azt, hogy az Úr minden szavát beteljesíti, és neki abban van öröme, hogy minél több embert megszabadítson a bűn és a halál sötét völgyéből? Én elhiszem ezt, és minden erőmmel hinni akarok ebben és ezért akarok dolgozni, amíg az életerőm tart.

Óriási örömhír az, hogy Krisztusnak minden ellensége egyszer az ő lábai alá lesz vetve (Zsolt 110,1), annak a Krisztusnak a lábai alá, aki az Atyának való engedelmesség és szenvedés által tökéletességre jutott, aki az Atya tökéletes képmása volt ezen a földön, akinek a jelleme nem változik, és akiknek a szeretete a benne hívők iránt kimondhatatlan és örök, - ezért minden körülmények között bízhatunk benne. Utolsó ellenségként fog eltöröltetni a halál (1Kor 15,26). Eljön az a nap, amikor minden nyelv megvallja az Atya Isten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr! (Fil 2,11)

Az Isten igéje felbátorít arra, hogy higgyünk és reméljünk Krisztus ígéreteiben akkor is, amikor a világ és a társadalom egyre nagyobb válságba süllyed. Amikor a legnagyobb lesz a nyomorúság ezen a földön, akkor lesz a legerősebb a Krisztusban hívőknek az isteni védelme, ezt jelenti az elpecsételés; mert az elpecsételés isteni védelem alá helyezést jelent a Biblia szerint (Ez 9,4-6; Jel 7,1-3). És amikor az egek erősségei megrendülnek, - és az égboltozat, mint papírtekercs, mintha felcsavarodna, - éppen akkor fog el jönni az Úr Jézus az ég felhőjén a benne bízó tanítványaiért nagy hatalommal és dicsőséggel. Ezért nincsen okunk a csüggedésre, de annál nagyobb okunk van az Istendicséretre, a hálára, és a bűneink megvallására és elhagyására minden nap. Akik így cselekednek, azok „erőről erőre jutnak, míg megjelennek Isten színe előtt …” (Zsolt 84,8).  Ezért „örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!” (Fil 4,4).

A pusztámból, 2018.04.25.

Pongrácz Róbert
https://szentirascom.blogspot.com/2018_04_22_archive.html