Verebes György: A látható érték...(A magyar festészet napja alkalmából)

 

Mit tesz a festő? Színt kever, pigmentet old, felületet alakít, síkba teret formáz, anyagot gyúr látvánnyá, a látványból mondandót, üzenetet képez. Környezetet, életteret ruház fel szépséggel harmóniával, kérdőjelekkel és felkiáltójelekkel. Felzaklat és elsimít, könnyekre fakaszt, üvöltésre késztet és megnyugtat. A festő a látható világ esszenciáját gyúrja képanyaggá. De a festő ennél sokkal többet tesz: hozzáállást, látásmódot, szemléletet alakít. Mai szóhasználattal élve tematizál, mert a festő nemcsak a látványra éhes, hanem a látvány mögött rejlő mozgatókra, történetekre, érzésekre és élményekre, számításokra és gondolatokra, éppen úgy, ahogy a szemlélő, ahogy a festmény előtt áll. Éppen ezért a festészet, bár helytől és időtől független nyelvezet, mégis akkor teljes érvényű, ha magán hordozza annak az időnek és térnek a jellemzőit, ahol született. Ha van magyar kultúra, ha van mai érzület és van közösségi tér, ami a szellemi létünket meghatározza, akkor kell, hogy legyen egy olyan alkalom, amikor a gondolatnak, az átélésnek, a szakmai felkészültségnek a hitelességét ünnepeljük. A festészet az ember legősibb örökségeinek sorában áll, ma is ugyanolyan érvénnyel bír, mint évezredekkel ezelőtt. A Magyar Festészet Napja ezt a szellemi alapállást tartja fenn és ennek kíván a jövőben is érvényt szerezni.

Verebes György