Kiút a viharból....

 

                                                             

Volt egyszer egy ember, aki nem hitt Istenben, és soha nem habozott, hogy mások tudtára adja, mit gondol a vallásról és a vallási ünnepkörökről. A felesége viszont hivő volt, és a gyerekeit is az Istenbe és Jézusba vetett hite szerint nevelte, a férje rendszeres bántó megjegyzése ellenére.

Egy havas téli napon a feleség és a gyerekek az Isten-tiszteletre készülődtek. Hívták az apát, de ő, persze, hallani sem akart arról, hogy elkísérje őket.

„Ez a történet nonszensz – mondta. – Miért alacsonyítaná le magát Isten, hogy emberként jöjjön a Földre? Teljesen nevetséges!”

A feleség és a gyerekek így nélküle indultak útnak.

Kicsit később, estefelé felerősödött a szél, és a hóesésből hóvihar lett. A férfi az ablakon kinézve, csak vakító fehérséget látott. Leült a kandalló elé, és elégedetten nézte a csendesen égő tüzet.

Néhány perc elteltével nagy puffanást hallott odakintről. Valami nekiment az ablaknak. A hang megismétlődött. Kinézett, de még egy méterre is alig lehetett ellátni. Amikor a vihar alábbhagyott egy kicsit, kimerészkedett, hogy megnézze, mi adhatta a furcsa hangot az ablak közelében. A ház melletti mezőn egy csapat vadludat látott. A jelek szerint a ludak délre igyekezhettek a téli hideg elől, de a hóvihar miatt nem tudták folytatni az útjukat. Eltévedtek, és végül a farmon kötöttek ki, étel és menedék nélkül. Ijedten csapkodtak a szárnyukkal, körbe-körbe repkedve a mező felett, vakon és céltalanul. Bizonyára némelyik madár nekirepült az ablaknak. Ezt hallhatta a férfi korábban.

Az ember megsajnálta az állatokat, és segíteni akart rajtuk. Az istálló tökéletes hely lenne nekik, gondolta. Meleg és biztonságos. Ott tölthetnék az éjszakát, és biztonságban megvárhatnák a vihar végét. Miután ezt kigondolta, odament az istállóhoz, és tágra nyitotta az ajtaját. Megállt, és figyelt, azt remélve, hogy a madarak észreveszik az istállót, és bemennek. A ludak azonban csak ide-oda repkedtek céltalanul, és úgy tűnt, egyáltalán nem vették észre az istállót, illetve, hogy mit jelenthet az épület számukra. A férfi megpróbálta magára terelni a madarak figyelmét, de ettől csak megijedtek, és messzebbre húzódtak.

Bement a házba egy kis kenyérért. Morzsává szaggatta, és egy csíkban elszórta a bejáratig. A ludak még mindig nem értették meg, mit akar.

Most már kezdett elfogyni a türelme. A madarak mögé lopódzott, és megpróbálta az istálló felé terelni őket, de csak még jobban megijedtek, és a szélrózsa minden irányába repültek, csak éppen az istálló felé nem. Akármit tett, egyszerűen nem tudta elérni, hogy az istállóba terelje őket, ahol melegben és biztonságban lehettek volna.

„Miért nem követnek engem? – morfondírozott magában türelmetlenül. – Nem látják, hogy ez az egyetlen hely, ahol átvészelhetik a vihart?”

Addig törte a fejét, amíg rájött, hogy a madarak soha nem követnének egy embert. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket” – mondta ki hangosan.

Ekkor eszébe jutott valami. Bement az istállóba, kihozta az egyik saját libáját, és óvatosan a vadlúdcsapat mögé ment vele. Amikor elengedte, a saját libája átrepült a madárcsapaton, egyenesen be a meleg épületbe. A vadludak egyenként követték.

A férfi megállt, és hirtelen eszébe ötlöttek a néhány perccel korábban kimondott saját szavai. „Ha én is lúd lennék, meg tudnám menteni az életüket!” Azután a feleségére és a köztük korábban lezajlott párbeszédre gondolt. „Miért akarna Isten olyanná válni, mint mi? Ez nevetséges!” Hirtelen minden világos lett. Pontosan ezt tette Isten. Mi, emberek vagyunk a vadlibák. Vakon bolyongva, elveszetten bukdácsolunk a halál felé. Isten olyanná tette a Fiát, mint mi, hogy megmutassa az utat, és megmentsen. Rájött, hogy ez az Isten-tisztelet értelme.

Ahogy a szél és a hóvihar csendesedni kezdett, úgy csendesedett és nyugodott meg a lelke is, miközben ezt a csodálatos gondolatot forgatta a fejében. Végre rájött, hogy miről szól az Isten-tisztelet, és miért jött el Krisztus. Hosszú évek kételye és hitetlensége, mint a múló vihar, szertefoszlott egy pillanat alatt. Térdre esett a friss hóban, és elmondta az élete első imáját.

„Köszönöm, Istenem, mert emberként eljöttél, hogy kivezess a viharból!”

(Forrás: Internet) Az ADVENT üzenete:
https://abekessegszigete.blogspot.com/search/label/Az%20ADVENT%20%C3%BCzenete