 |
| saját fotóm: Hóvirágok...(H.Gy.) |
Itt-ott még hófoltok jelezték: hosszú volt a tél, de a levegőnek már tavasz illata érzett. Ahogy beléptem a kertkapunkon, mint mindig, most is átnéztem a szomszéd
ház kertjébe, az egykori parókia tágas, bokros udvarára, ahol harminc évig éltünk, gyermekeim ott futkároztak s nőttek fel. Óriásira nőtt ostorfa alatt, még őszi lombbal takartan, púposodott a sziklakert. A sziklakert tövéből vagy nyolc – tíz tő hóvirág
fehérlett át új otthonunk drótkerítésén.
Amíg ott álltam, visszafelé pergett velem az idő, Borbás Jánost láttam, a gondnokot,
ahogy fiammal építik a sziklakertet s magyaráz: Bandika a legkisebb követ vigye, a nagyobbat majd én. Ember még nem segített nekem annyit, mint ő. Nyugdíjas volt,
de szinte minden reggel olyan katonásan jelentkezett a parókián, mint aki a napi
parancsra vár. Ha nem akadt fontosabb tennivaló, levette a kabátját, lábbelit cserélt
és a kertet szépítette. A fák, bokrok szerelmese volt. Így került a sziklakert is az
ostorfa alá. A hetedik határba is elment macskaszemért, törpe margarétáért, virágzó moháért. Nekünk volt a legszebb sziklakertünk egész Újpesten. Sokan megcsodálták,
mikor májusban minden kivirágzott s kipattant a kaliforniai mák is. De legelőször a hóvirágok nyíltak ki, mint most is.
ahogy fiammal építik a sziklakertet s magyaráz: Bandika a legkisebb követ vigye, a nagyobbat majd én. Ember még nem segített nekem annyit, mint ő. Nyugdíjas volt,
de szinte minden reggel olyan katonásan jelentkezett a parókián, mint aki a napi
parancsra vár. Ha nem akadt fontosabb tennivaló, levette a kabátját, lábbelit cserélt
és a kertet szépítette. A fák, bokrok szerelmese volt. Így került a sziklakert is az
ostorfa alá. A hetedik határba is elment macskaszemért, törpe margarétáért, virágzó moháért. Nekünk volt a legszebb sziklakertünk egész Újpesten. Sokan megcsodálták,
mikor májusban minden kivirágzott s kipattant a kaliforniai mák is. De legelőször a hóvirágok nyíltak ki, mint most is.
Homlokomat nekiszorítottam a hideg drótkerítésnek – halott fiamra gondoltam, aki azt
a mohos követ görgette oda, aminek a tövében most, harminc év után is nyílnak a hóvirágok. És Borbás Jánost láttam, ahogy – már halálos betegen – görnyedten és
utoljára még a sziklakerten motozott. Egyenként puhította fel a virágtöveket.
Láthatóan minden mozdulat nehezére esett.
a mohos követ görgette oda, aminek a tövében most, harminc év után is nyílnak a hóvirágok. És Borbás Jánost láttam, ahogy – már halálos betegen – görnyedten és
utoljára még a sziklakerten motozott. Egyenként puhította fel a virágtöveket.
Láthatóan minden mozdulat nehezére esett.
- Nem unja, János bátyám? – próbáltam tapintatosan némi pihenésre bírni.
Óvatosan kiegyenesedett s a búcsúzó ember komolyságával mondta:
- Tiszteletes úr, nincs unalmas munka, csak unottan végzett munka van –, azután
a virágok fölé hajolva még hozzátette: legalább ezen a néhány négyzetméteren
maradjon utánam szebb a föld.
a virágok fölé hajolva még hozzátette: legalább ezen a néhány négyzetméteren
maradjon utánam szebb a föld.
Nekidőltem a kerítésnek, úgy belekapaszkodtam, hogy tenyerembe mart a drótja.
Belém fájdították a hóvirágok a fiamat és Borbás Jánost. Annyira fájt, hogy sírni sem tudtam. De a fehér virágoktól – néhány négyzetméteren ma is szebb a föld.
Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.
Belém fájdították a hóvirágok a fiamat és Borbás Jánost. Annyira fájt, hogy sírni sem tudtam. De a fehér virágoktól – néhány négyzetméteren ma is szebb a föld.
Gyökössy Endre (1913-1997), református lelkész, pszichológus, egyházi író, költő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése