2017. október 3., kedd

A legnagyobb fazekas…

saját fotóm: Egy városi kiskert részlete
Londonban...(H.Gy.)


Talán sokan legyintünk egy cserépedény láttán, „nem ér az semmit, törékeny ócskaság az egész…” Ám érdekes módon az elsüllyedt hajók roncsai között a régészek számtalan amfórát, görög és római kori cserépedényt találtak szinte sértetlenül. Volt köztük olyan, amelyik lezárt állapotában tökéletesen megőrizte a tartalmát… míg a vasból, ezüstből, rézből készült edények szétmállottak….
Mégis hogy lehet, hogy a cserép erősebb mint a vas???
Amikor a fazekas nekilát, hogy az agyagból egy hasznos és szép edényt készítsen először jól megdolgozza az agyagot. Átgyúrja, gyakran megtapossa azért, hogy ebből az élettelen, hideg sárból a kéz melege és nyomása által egy formálható anyagot kapjon. Kezei erejével kinyomja belőle az összes levegős részt, kiszedegeti belőle az összes szennyeződést. Erre azért van szükség, mert ha az agyag, korongon történő formázása után a kész edény falában maradnának légüres terek, akkor a szárítás utáni kiégetéskor az edény biztosan széttörne, hiszen az üregben lévő felmelegített levegő és a szilárd anyag másképp viselkedik a hő hatására.
Életünk Istennek át nem adott részei ilyen légüres terek, melyek a hevítéskor szétrepesztenék még azokat a részeket is amelyeket már átadtunk neki. Amikor a nehéz körülményekkel, megrázó élethelyzetekkel megnyomkod és „megtapos” bennünket , pont azokat a „légüres” helyeket akarja kinyomkodni belőlünk, amit még nem adtunk át neki. Amikben nem rá támaszkodunk, hanem a saját akaratunkra, ahol a saját erőnkben, ügyességünkben, képességeinkben bízunk. Isten számára ezek a légüres terek, amelyek ha tűzbe kerülünk szétfeszítenék/szétfeszítették az életünket…
Engedd, hogy a legnagyobb fazekas kinyomkodja életedből ezeket a légüres tereket, különben sohasem tud olyan erős, szép és igazán hasznos edényt formálni Belőled, amiben Ő és mások is gyönyörködhetnek!!!

Forrás: Internet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése