Árvai Éva: Tizennyolcadik születésnapomra, Teremtőmhöz és Önmagamhoz...

 

Tizennyolcadik születésnapomra:

Tizennyolc éve már,
Hogy az élet óriás fáján megjelent,
Egy picinyke hajtás, az én kis életem.
Gyenge tehetetlen, öntudatlan kis élet,
De babusgató kezek naggyá neveltek.

Csodálkozó szemmel néztem a napot,
Az elérhetetlen messzi csillagot,
Vágytam a sokra, nagyra, csodás tettre,
Amely ma már mind be van teljesedve.

Gyerekből felnőtt lesz, milyen szép csoda,
De van még ennél is nagyobb csoda,
Egy tiszta élet, mely fénylőn ellobog,
Nem ég hiába, mert másoknak ragyog
Most e feladat vár……..

Teremtőmhöz:

Aki életet és öntudatot adtál,
Kicsiny bimbóból naggyá neveltél,
Teremtettél és újjá teremtettél.
Megváltottál, mert nagyon szerettél.

Neked mondok hálaimát most,
Neked zeng hódolattal énekem,
És életemnek tavasz-fordulóján,
Életemet újra Neked szentelem.
Égjek el oltárodon egészen!
Legyen Igéd élővé életemben.
Legyek tisztán és egészen Tied,
Hogy vallhasd rólam, nem csak szóval szerettem.

Önmagamhoz:

Tizennyolc éves nagylány vagyok,
Öntudatos ifjúvá lettem
Kinőttem a gyerekcipőből,
Nem állnak már védőn mellettem.

Én irányítom életemet,
S vagyok oka jó, rossz soromnak,
Tizennyolc éves szőke lány,
Milyen sorsot szántál magadnak?

Szépet és jót, csodásat és nagyot,
A legtöbbet, mit elérni lehet,
A kéklő eget, a fénylő csillagot,
Az életet, az ÖRÖK életet.

Hattelek, 1964. IV. 1.