Szemükben megtört az élet,
Szívükben megtört a remény,
Életük jókedvtől szegény,
Felettük halálos a végzet.
Az élet vad viharában,
Mikor nyugalmat nem leltek,
Egy dacos nemmel feleltek,
Az Életmentő szavára.
És élnek így nagy bánatban,
Nem gondolnak a jövőre,
Miért is néznének előre,
Nincs reményük szebb világban.
A vértanúkat nem szánom,
Mint őket, mert azok bátrak.
Síron túl szebb jövőt látnak.
Hős halálukat csodálom.
De úgy élni, úgy halni meg,
Hogy nincs értelme, célja már,
Most jólét vegye körül bár,
Szörnyű tudni a végzetet.
Érettük hullanak könnyeim,
Hő imám értük esdekel,
Hogy válasszák az életet,
Mert emberek, testvéreim.
Hattelek, 1963.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése