Árvai Éva: E világ olyan idegen…

 

Országpusztító fegyverek sötét halmaza
Veti a világra fenyegető árnyékát,
És közben százötven millió ember éhezik.
Miért nem teszi az ember cselekvéssé jószándékát?
Bárhogy gondolom, sehogy sem értem,
E világ olyan idegen nekem.

Ölnek, rombolnak, lopnak, haramia módon,
Az aljas szándékú emberek kedvtelésből.
S ha nem tehetnek nagy rosszat, hát legalább
Csalnak csempésznek, csúnyát csinálnak a szépből.
De hát miért? Sehogy sem értem,
E világ olyan idegen nekem.

Tánczene szól őrült zsivajjal, bömböléssel,
S erre rázza magát vadul az ifjúság.
Borgőzös éj után mámoros fejjel ébred,
És könnyelműen, felelőtlenül él tovább.
Miért élnek így? Sehogy sem értem
E világ olyan idegen nekem.

A látszat a fontos, a belső tartalom semmi,
S ha az ember belefárad az ilyen életbe,
Hát szórakozni megy a hétköznapokat feledni,
Ha nem bírja tovább, idegcsillapítót vesz be.
Ez a megoldás? Sehogy sem értem.
E világ olyan idegen nekem.

Pedig én itt nőttem fel ebben a világban,
E föld legét szívom, e föld sarát taposom,
És belém ivódott a rossz, mint növénybe a nedv,
Mert a világnak én is szerves része vagyok.
Mindhiába, én mégsem értem,
E világ olyan idegen nekem.

De idegen nekem a rossz önmagamban is
És idegen mindenütt a világon
És amíg szenvedés, gyűlölet lesz a földön,
Addig sohasem lesz ez a föld az én világom.
De ha idegen is e föld nem bánom,
Mert én a jóság megújult világát várom.

Hattelek, 1964. I. 9.